2017. ápr 30.

Az érzelmi intelligencia és az érett személyiség esete – Asszertivitás

írta: Kockásfülű Nyúl
Az érzelmi intelligencia és az érett személyiség esete – Asszertivitás

Amikor érzelmi intelligenciáról szoktam beszélni, úgy szoktam megfogalmazni, hogy pont olyan ez, mint egy skála. Az érzelmi rendszerünk gyakorlatilag egy finoman hangolt, aprólékosan tagolt szerkezet, és ha valakire azt mondjuk, hogy magasabb az érzelmi intelligenciája, akkor nem arról van szó, hogy több érzéssel rendelkezik. Mindenkiben pontosan ugyanolyan érzések vannak, ugyanannyira pontosan tagolva, csak aki magasabb EQ-val rendelkezik, az több tagját ismeri fel a rendszernek.

Ez pedig nem azért fontos, mert magas EQ-val érzelmesebbek, vagy emocionálisabbak leszünk, hiszen nem is akar mindenki olyan lenni. Azért szükséges, mert ezzel pont, hogy a gondolkozásunk lesz érettebb, komplexebb, kerekebb, reálisabb. Hiszen gondolj bele, azzal, hogy megérted az érzéseket, egyszerre szerzel élményt és információt, érzelmet és tudást, rációt és emóciót. Gyakorlatilag megteremted azt a finom egyensúlyt, ami birtokában nem kell lavíroznod az eszed meg a szíved között. Mert pontosan ezen az egyensúlyon múlik minden.

Az érzelmileg érett, intelligens személyiségnél egyszerre működik az igazság és az együttérzés: az érzelmeinek van jogossága és értéke, és meg is tudja őket élni. Miközben pozitív viszonyt ápol magával, tehát van önbecsülése, az önértékelése reális magával szemben.
Az önbecsülés és az önértékelés két különböző érzés, nem jó őket összekeverni, hiszen mindkettőnek máshol van a helye.
Jóban vagyok magammal, de ha három dolgot elszúrtam a mai napon, azt be merem vallani ahelyett, hogy elkenném a felelősséget.

Sokszor azt veszem észre problémaként, hogy ezt a két végpontot egyszerre használjuk. Teljes érzelmi káoszhoz vezet például az az attitűd, hogy „megbántott, de én is ilyen szoktam lenni.” Ez egy behelyettesíthető séma, ahol rosszat okoztak nekem és még én is rosszat gondolok magamról. De amíg a megbántottságom jogossága nem merül fel, nem állhat be az egyensúly. Ehhez pedig a mérlegen arra a tálcára kell állnom, ahol a megbántottságom van. Úgy érhetem el, hogy ne billenjen ki a mérleg, hogy miközben teljesen benne vagyok az egyikben, nem tévesztem szem elől a másikat.

Nem kontroll alatt tartjuk az érzéseinket, hanem kibontakoztatjuk – valamelyik oldalon, a teljes kiteljesedést pedig az adja, hogy bármikor, gond nélkül át tudunk lépni a másik oldalra.

Képesek lehetünk átélni a mély érzéseinket, miközben rájuk látunk és értelmezzük. Például azzal, hogy a „haragszom rád” egy felszínes érzés, ami mögött mély érzelem húzódik. Mondjuk félelem, szorongás, esetleg vágy. Nem az itt és most érzései dominálnak, hanem az érzelmeim, amik egy rendszer részei.

És bár az érzéseinket képesek vagyunk szabadon kifejezni, nem használjuk őket manipulatív célra. Igazából nincs is szükség rá, hiszen az érzelmi intelligenciával bíró személyiség szorongás és félelem nélkül képes felvállalni és kifejezni azt, hogy mások fontosak neki, anélkül, hogy ettől kevesebbnek, vagy „gyengének” érezné magát. Azért, mert egy kialakult önazonossággal rendelkezik, önmaga megítélése nem a másik függvénye.
Egy kapcsolatban például, nem mond olyat, hogy „nélküled nem létezem”, hiszen az önazonosságát a kapcsolata kiteljesíti, nem pedig befolyásolja.

Az érzelmeink felismerése és megélése hatalmas erőt ad. Sokszor találkozom azzal az – elég éretlen – szemlélettel, hogy az érzelmesség a gyengeség jele. Pedig ami gyengít, az csak az ismeretlentől való félelem, ha viszont felismerem és megélem az érzéseimet, tudom őket hova rakni, nevén tudom nevezni, ismerem a működésüket, magyarán tudom őket kezelni, attól csak határozottabbá és erősebbé válok. A félelem gyengít, nem az érzelmek.

Az érzelmi érettség jellemzője, hogy az életedet egy általad kialakított és felépített értékrend szerint, hitelesen tudod élni, azonban nyitott és befogadó vagy mások értékrendjét illetően. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy tudod, hogy nem csak egy igazság létezik. És képes vagy különbséget tenni értés és elfogadás között; mert attól, hogy valamivel nem értesz egyet, még képes vagy megérteni és elfogadni a létét.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az érzelmileg intelligens személyiség kellőképpen asszertív, felismeri az én-határait, én üzeneteket küld, saját magát fejezi ki.

letoltes.png

Mit is jelent ez pontosan?

Azt, hogy be tudom magamat határolni. Tudom, hogy egy bizonyos helyzetben meddig terjed az érzelmi skálám, tudom, hogy nekem mi hogyan, miért és milyen módon jó, felismerem, ha „túllépem a hatáskörömet”, de ki merek lépni a saját kereteimből, mert tudom, hogy bármikor visszatalálok.

Például képes vagyok önzetlen módon segíteni, támogatni, és tudom, hogy ez a támogatás meddig terjed. Felismerem, ha meghaladja a képességemet, hogy nem menthetek meg másokat, és képes vagyok elfogadni azt is, ha valaki nem kér a segítségemből anélkül, hogy ezt magamra vonatkoztatnám.

Sok „megmentő” jár köztünk, akik ugrásra készen várják, hogy valaki bajba kerüljön, mert akkor egyből felölthetik a szuperhős jelmezt, és menthetnek. Ez viszont óriási probléma abban az esetben, ha a „megmentő” csak akkor érzi magát fontosnak vagy szerethetőnek, ha másokon segíthet. A segítség alapja az önzetlenség, a mentés viszont egy komplexusos állapot. Az én hatásköröm mások megsegítésében csak addig terjed, hogy kinyújtom a kezem. A döntés, hogy a másik ezzel él-e, ha igen mennyiben, és ha nem miért nem, már nem hozzám tartozik.

Egy másik, igen fejlesztésre szoruló terület az asszertivitás témaköre. Nagyon sok ezzel foglalkozó cikket, tréninget, előadást látok manapság, azonban rendre kimarad az a nagyon fontos információ, hogy érzelmi intelligencia nélkül bizony, képtelenség asszertívnak lenni. Ennek az oka nagyon egyszerű.

Az asszertivitás nem más, mint az önkifejezés valóságos módja. Amikor azt közvetítem, ami bennem van. A saját gondolataimról, saját érzéseimről beszélek. Nem úgy rongyolok neki egy helyzetnek, hogy „Te ilyen és olyan vagy, megbántottál, rohadj meg”, hanem minősítés nélkül csak azt mondom, ami az én érzésem.

Nem te bántottál meg, hanem nekem esik rosszul.”
Ugyanis nem mindegy az érzelem iránya. Mert megbánthatott valaki úgy is, hogy nem akarta, és mivel én tudom, hogy nem volt benne szándék, valójában nincs is kire vagy mire haragudnom. Amit érzek, az a fájdalom, mert ettől függetlenül rosszul esik. Igazság és együttérzés.

Ezt jelenti többek között az érzelmi intelligencia.

Szólj hozzá

önismeret eq asszertivitás érzelmi intelligencia önreflexió asszertív érett személyiség érzelmi érettség