2016. sze 28.

Elkezdeni elölről

írta: Kockásfülű Nyúl
Elkezdeni elölről

Néha csak szeretném túlélni valahogy, de általában inkább visszacsinálnám.

Tényleg pont olyan a szakítás, mint a gyászolás, ugyanazokat a fázisokat éled meg. Ez elsőre nagyon rossz hír, mert az ember ilyenkor jobban vágyna valami csoda módszerre, amivel egy-két nap alatt kint van a vízből, de belegondolva azért jó ez, hogy így van, legalább nagyjából nyomon tudod követni a folyamatot.

Két dolog motivál: akármennyire is úgy tűnik, végül kiderül, hogy nem halunk bele, és akármilyen sok idő, de egyszer elmúlik.

Na jó, az utóbbi egyáltalán nem motivál, az előbbi meg kicsit sem vigasztal. Innen indulunk, szép remények…

Napok óta csak ülök az ágyam szélén, és nem találom a helyem. Önmagam árnyéka lettem, vagy talán még az sem, inkább valami megtébolyodott eszelős, aki beleőrült már az emlékekbe és a percenként feltörő, egymástól fényév távolságra lévő érzésekbe. Ugyanazokat a köröket futom már napok óta, és ugyanazon az útvonalon jutok el, ugyanoda. 
Próbálom elővenni azt a tulajdonságomat, amit úgy utált bennem: hogy analitikusan leválasszam az érzésekről a gondolatokat, a tényeket, és azokkal foglalkozzam. Onnan tudom, ha jól megy, hogy olyankor dühös vagyok és talán, mintha kicsit azt érezném, hogy nem érdemelt meg. Ilyenkor előjönnek a klasszikus gondolatok, hogy úgy érzem én többet tettem, hogy nem állt mellettem, hogy talán más csajokat is fűzött, és az összes kombináció és spekuláció arra a kérdésre, hogy miért lett vége. Eszembe jut minden, ami valaha rosszul esett, és hagyom, hogy eluralkodjon, hogy átrobogjon, segítek magamnak felnagyítani, hozzáfűzök néhány teóriát, és próbálom tudatosítani, hogy egy igazságtalan helyzet ez, amiben joggal lehetek dühös, lehetek csalódott és érezhetem magam kisemmizve. Ilyenkor legszívesebben elé állnék, lábujjhegyre, hogy felérjem az arcát az arcommal, és rázúdítanék mindent, az összes kegyetlenséget, és addig kiabálnék, míg össze nem megy egészen picire, hogy aztán már lábujjhegyre se kelljen állnom. 

Aztán elmúlik a haragom, és egy kicsit meg is bánom, hogy magamban elképzeltem azt a mesékből ismert jelenetet, amikor a főszereplő összetöpörödik. Gondolatban felveszem, megvigasztalom, és elringatom, nem lesz semmi baj, és olyan mérhetetlen lelkiismeret furdalásom van, kérlek, ne haragudj, hogy kiabáltam, és olyan dolgokat mondtam, tudod, ilyenek a felnőttek, mondanak néha butaságot, nem is gondolják ám komolyan. Egyébként meg, pontosan tudom, hogy nem kellett volna folyton egyből csattannom, hogy megkérdezhettelek volna, hogy mi nem jó, hogy jobban próbálnom kellett volna tökéletesnek lenni. 

Ilyenkor pedig újra belobban, hogy mennyire fájdalmas dolog is ez a szakítás, az összes párbeszédet egyedül kell lejátszani, és nyilvánvalóan sosem lesz vége, mert ez egy ördögi kör, ahol körbe-körbe mész, ugyanazon az útvonalon, hogy végül elérkezz ugyanoda: a sehova.

Új gondolatmenetet kell keresnem. Próbálom magam egy másik útra terelni, hogy hogy lesz ezután. Elképzelem ahogy majd egyszer felállok és tovább lépek, ahogy mindenki szerint ez az élet rendje. Egészen racionális tudok lenni. 
Végtére is, vannak céljaim, terveim, és a megvalósításuk közepén tartok, haladok valamerre, jól lehet már csak egyedül, de rettentően eltökélt vagyok a jövőmet illetően. Amire most száz százalékosan rá is tudok koncentrálni, és fogok is, mert ez egy öngerjesztő folyamat, minél nagyobb a motiváció, annál közelebb a végcél. 

Átmeneti megoldásnak, vagy ha úgy tetszik, apró lépésnek ott a 100 napos boldogság próba, és az írás, azt úgyis szeretem, elfoglalom magam, vagy terápiás jelleggel addig írok, míg mindent ki nem írok magamból. Igen, ez jó lesz, ez határozottan jó lesz. Majd. 

Csak addig rájövök, hogy igazából nem akarok tovább lépni, sem előre, vissza akarok menni az időben és máshogy csinálni. Máshogy hozzáállni, nem csattanni, de annyi mindent elmondani, és olyan sok mindent megkérdezni, tökéletesnek lenni, és megkérni, hogy ne jussunk ide.

Rendben, ismét ott vagyunk, ahol az elején. Elég idegesítő kezd már lenni ez a játék.

fb_img_1474698391873.jpg

Szólj hozzá