És egy nagy huszárvágással csapjunk is bele a közepébe, kihagyva a felesleges sallangot arról, hogy a szeretet mennyire elemi, elsődleges szükséglet. Persze, hogy az, nem is vita tárgya, ám szerintem ezt te is nagyon jól tudod.
Boncolgassunk inkább valami izgalmasabbat. Voltál már szerelmes? Ja, hogy most is az vagy. És mióta? Tudtad, hogy az a mindent elvakító lilás rózsaszín köd, amit szerelemnek hívunk, maximum két évig tart? Oké, most nem kell rögtön bezárni az ablakot, megígérem, hogy nem egy megkeseredett szerelem ellenes dumával foglak traktálni, csak megmutatom, mi van a happy end után.

Tudod mi a baj? Hogy bedőlünk ennek a nagy mézes-mázas, csillogó lamour szemléletnek, és megszállottan, elvakultan, mindent szem elől tévesztve keressük a „Nagy Szerelmet”. Mert elhisszük, hogy ez azt jelenti, amit a romantikus filmek forgatókönyv írói kitalálnak, hogy olyankor minden habcsókból van, hogy a pillanatok zenélnek, és az égen örökké ott a csillámporos szivárvány.

Annyira keressük ezt a végletekig idealizált maszlagot, hogy egy dolgot felejtünk el észrevenni: magát az ideális személyt. Az élményt keressük, nem a kapcsolatot. A varázsra vágyunk, de csak realitást találunk. Üdvözöllek a való életben, kedves Földlakó!

Tudod mi a szerelem? Olyan sztereotip reagálás a belső szexuális hajtóerők és a külső szexuális ingerek valamilyen sajátos kombinációjára, amely növeli az eredményes szexuális párkeresés és kapcsolatrögzülés valószínűségét, ezzel javítva a faj fennmaradásának esélyeit. Jó kis pszicho-blabla, mi? :)

A szerelem csodálatos dolog, és kell. Ha nem lenne, meghalna a lelkünk, muszáj érezni, muszáj rátalálni, muszáj élvezni, és igen, muszáj megszenvedni is. De ami igazán képes akár hegyeket is mozgatni, az nem a szerelem, hanem a szeretet.

A szerelem nem szabad akarat vagy tudatos választás kérdése. Az csak úgy megtörténik. Valakivel találkozol, lefagysz, megőrülsz, kifordulsz magadból, szó szerint eszed veszted. De nem azért, mert így alakítottad, vagy, mert ezt akarod. Hanem azért, mert „magától” megtörténik.

A szerelem nem igényel erőfeszítést, nem kerül plusz energiádba elevenen elégni, elepedni valakiért. Ez nem munka, csak rád tör, és végig fut rajtad, mint a legdurvább influenzajárvány. Bedarál, és semmit nem tehetsz ellene.

Aki szerelmes, az egyáltalán nem érdekelt a másik személyiségének fejlődésében. Mert a másik… Hát ő épp úgy jó, ahogy van. A két lábon járó, testet öltött tökély, ugyan mit kéne neki változnia, amikor a világon ő a legokosabb, legszebb, legviccesebb, minden részletében egy csoda.

Tudod, a három állítás közül egyik sem igaz a szeretetre. A szerelem reakció, a szerelem idealizálás, a szerelem az egód ideiglenes összeomlása, a szerelem egy mámoros, realitásoktól mentes érzelmi kisülés, de a szerelem egyáltalán nem valódi szeretet.

Mert a szeretetben is mély érzelmi gyökerek vannak, de ez már nem rögeszmés jellegű. A szeretetben az érzelem és az értelem egyenrangú komponensek, szerepet kap az akarat és a tudatosság. Ha azt választom, hogy szeretlek, akkor azt jól kell csinálnom. Akkor tudatosan éreztetem veled, felépítek valamit, amiben mindketten jól érezzük magunkat, és úgy csinálom, hogy neked is jó legyen. Nem csak csinálom, és jó, hanem igyekszem eleve jól csinálni.

A szeretet munka. Oltári nagy erőfeszítés, hogy jól szeressük egymást. Tudod, ha én azt mondom, hogy szeretlek, de nem teszek semmit, amitől te ezt éreznéd, akkor nem szeretlek. A szeretet már nem úgy működik, hogy mondom, úgy működik, hogy csinálom. Úgy működik, hogy működtetem. A szeretetnek már van oka, van célja, van iránya.

Ha szeretlek, érdekel, hogy milyen vagy, és hogy miért vagy olyan. Érdekel, sőt, érdekem, hogy fejlődj, hogy fejlődjünk, hogy előrébb kerülj, hogy megérj, tapasztalj és tanulj. A szerelem után látom a hibáidat, és képzeld, elfogadom őket. Mert a szeretet egy őszinte döntés, és nem egy ösztönös érzés.

Akkor mégis miért nem hagyhatjuk ki a szerelmet? Mert az a világ végét jelentené. A szerelem illúzió, de egyben tökéletes táptalaja is a későbbi, és valóban elmélyült kapcsolatnak, annak, ahol már helye van a kötődésnek, ahol már megoldása van a (biztosan) felmerülő nehézségeknek, ahol már igazán fontos lesz a rózsa, amit megszelídítettél. És ahol már valóban szeretni tudsz.